Alumínium változatos funkcióban „Határtalan realitás - Fémlemezfedések az építészetben” pályázat 2023 évi eredményei

Rekord mennyiségű pályázat érkezett a Prefa idén nyolcadik alkalommal gyakorló építészek és építészhallgatók számára meghirdetett országos szakmai versenypályázatára.
Funkciójukat tekintve a benyújtott pályaművek, és így a díjazottak is, kifejezetten nagy változatosságot mutattak: családi ház, templomfelújítás, műemlék revitalizáció, közösségi alkotóház és madárles is került az elismert pályázatok közé. A legjobbakat bemutató eredményhirdetésre az Építészek Háza Kós termében került sor november 23-án.

A 29 gyakorló építésztől és 5 egyetem 13 hallgatójától érkezett művek közül kiválasztott 6-6 legjobb alkotást az eseményen idén is neves zsűri értékelte.  Ám nem csak a pályázatok mennyisége, de azok minősége is kiemelkedő volt, ezért a kiíró úgy döntött, több mint a duplájára növeli a díjakra tett felajánlását: az eredetileg 650 000 forintos összdíjazás így 1 400 000 forintra bővült.

A Prefa anyaga mindenhol jól használható
Érdekesség, hogy a Prefa alumínium felhasználásával megvalósult 29 épület közül 21 középület és 8 lakóépület (családi ház és társasház) érkezett, míg a hallgatók 11 középülettel és 2 társasházzal indultak a megmérettetésen.

Nemere Judit, a PREFA ügyvezető igazgatója köszöntőjében így tekintett vissza a pályázat múltjára, céljaira: „2010-ben, amikor először kiírtuk a pályázatot fontos célunk volt ezt a kiváló anyagot a szakemberekkel megismertetni. De legalább ennyire szerettük volna mi magunk megismerni a szakemberek igényeit, elvárásait. A kezdeti évek hallgatói pályázói ma gyakorló építészként adják be munkáikat, 13 év elteltével szoros és gyümölcsöző együttműködésekről beszélhetünk.”
A cég vezetője a pályázati díjátadón jelentette be, hogy a jövő nyárra elkészül a Prefa új magyarországi székhelye, amely regionális oktatási központként is működik majd. Amellett, hogy a legkülönbözőbb szintű oktatásokra érkezhetnek majd ide szakemberek, a legközelebbi díjátadónak is a törökbálinti új épület ad majd otthont.

Horváth Sándor, a zsűri elnöke kiemelte, hogy idén mindkét kategóriában több pályamű érkezett, mint az előző két évben összesen és a beadott épületek funkciójukat tekintve nagyon változatos képet mutattak. A megvalósult középületek között volt templom, rendezvénytér, rendezvényközpont, apró pavilon, egészségügyi intézmény, szabadtéri színpad, óvoda, bölcsőde, zeneiskola, inkubátorház, kézműves alkotóház, tornaterem, ravatalozó és még lőtér is. A hallgatói tervek témái között pedig zeneház, közösségi alkotóház, infópont, menedékház, pékműhely, konferencia- és kiállítótér, vásárcsarnok, tudásközpont és művészeti központ, látogatóközpont, irodaház és búvárcentrum is szerepelt.
Mindez jól példázza, hogy a Prefa alumínium változatos formában és minden funkcióban remekül megállja a helyét. Az elismert szakember méltatta a kiíró azon döntését, hogy mindkét kategóriában dupla díjazással két-két pályamű kapott megosztott fődíjat tekintettel a pályaművek magas színvonalára, míg hallgatói kategóriában innovációs különdíjat is kioszthatott a zsűri.

2023-ban a bíráló bizottság tagjai

  • Horváth Sándor, a zsűri elnöke, Széchenyi-díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége alapító tagja, elnökhelyettese és Örökös Elnöke
  • Erő Zoltán, Budapest főépítésze, okleveles építészmérnök, vezető tervező
  • Eltér István, a Budapesti Építész Kamara elnöke
  • Prof. Dr. Kiss Gyula DLA, Ybl-díjas okleveles építészmérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, szakfejlesztési igazgató, építész szakfelelős (Óbudai Egyetem, Ybl Miklós Építéstudományi Kar), a Budapesti Építész Kamara elnökségi tagja
  • Nemere Judit, okleveles építőmérnök, a PREFA Hungária Kft. ügyvezető igazgatója

Díjazottak gyakorló építészek kategóriájában

Megosztott első díjat kapott Vadász Bence és Vadász Balázs szentendrei családi házáért.

A méltatást írta: Horváth Sándor, Széchenyi-díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége alapító tagja, elnökhelyettese és Örökös Elnöke, a zsűri elnöke

Kedves Balázs, Kedves Bencus!
Téged köszönt most e rigmus!
Jó költő vagy, tudjuk, remek!
Építészként is sikeres!

Érdekes volt a megbízás,
Jó helyszínen jó megoldás!
Lám, egyszerű forma az ék, 
Mégis betölti szerepét.

Egy ék nem ék! Az még kevés!
Párban tölti be szerepét.
Felső síkjuk ferde tető,
Egyik bádog, másik mező.

Bennük lakás, mely célszerű.
Mily egyszerű, oly nagyszerű!
Felesleges nincs itt semmi,
Művész tud csak ilyet tenni.

Praktikus a térszervezés,
S tájba illő ez az egész.
Mondom én ezt, nem csak magam,
Zsűri döntése a szavam!

 

Megosztott első díjban részesült Tisza András, a debreceni Verestemplom felújításáért.

A méltatást írta: Erő Zoltán, Budapest főépítésze, okleveles építészmérnök, vezető tervező

A debreceni neogotikus, téglaarchitekturás református templom gondos műemléki igényű helyreállítását az igényesen kialakított fémlemez tetőfedés szó szerint megkoronázza. A munka mind a tervezés, mind a kivitelezés szempontjából mestermunkának tekinthető.
Így volt ez már az építés idején, 1886-87-ben : a tervező Pecz Samu, a negotikus stílusban tervezés kiváló műegyetemi tanára joggal nevezhető „országelsőnek” ezen a szakterületen. Mestere volt a szerkezetek statikai számításainak, ugyanakkor tégláról téglára ismerte az architektura szerkesztésének mikéntjét is. A kivitelező, Gregersen Guildbrand vállalkozó az ország egyik legerősebb vállalkozó családjának tagja – a Norvégiából érkező Gregersen család a Gründerzeit egyik legfontosabb építőanyagkereskedője, építési vállalkozója és tervezője volt.

A közelmúltban az egykori mesterekhez méltó felújításra került sor Debrecenben. Nem akarnék csupán a terőről beszélni, mert szemmel láthatólag a gondosság minden szakágra, minden részletmegoldásra kiterjedt. Mégis külön kedves számunkra a tető, mert azt mutatja hogy fegyelmezett magatartással és gondos kivitelezéssel valódi érték hozható létre egyetlen „alrendszer” keretein belül. Kérem figyeljék meg a rombuszlemezek használatának kiforrott rendjét, a fémlemez fedés részleteit, a szükséges elemek illesztését a kibúvónyílásoktól a villámhárító levezetéséig. Pedig a feladat nem volt egyszerű: nem egy egyszerű nyeregtetős tömegről van szó, hanem egy kereszthajós rendszerről, kiemelt négyezeti tetővel, a főtömegek hajlatába húzott melléktömegekkel. 
A helyreállítási munkán azonban egyszerűen nem lehet kifogást találni.

A zsűri a munkát a tudatos építészeti eszköztár kialakítását szolgáló, a PREFA termék sajátosságait előnyösen kidomborító anyaghasználat miatt a tervet I. helyezett díjazásra érdemesnek találta. 

A zsűri elismerő oklevélben emelte ki az alábbi alkotásokat:

 

Ráday-Ház, Budapest

Építészet: Berzsák Zoltán, Ignácz Erika

A méltatást írta: Horváth Sándor, Széchenyi-díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége alapító tagja, elnökhelyettese és Örökös Elnöke, a zsűri elnöke

A Ráday u. 28. alatti épület közel 300 éves múltra tekint vissza. Többször átalakították, majd bő száz éve a Dunamelléki Református Egyházkerület székháza. Benne Püspöki Hivatal, Felsőoktatási intézmény, annak diákotthona, könyvtár, levéltár, múzeum. Összetett rendeltetés, a nyitottság és a zártság ellentmondásos viszonyaként.

Jelenlegi állapota a 2019-es tűzesetet követő átfogó felújítás és bővítés után alakult ki. A meglévő szárnyak homlokzatának felújítása a XX. század elején kialakult állapotnak megfelelően történt, egyszerűségével jól illeszkedik a környék klasszicista-eklektikus épületeihez.

Az új szárny megtartja a korábbi keretes beépítést, belső udvari intimitást teremtve; homlokzata ugyanakkor már mai szellemiségű: a történeti szárny ablakszövet szerkezetét még megtartja a perforált lemezből készített árnyékoló, mely az új szárnyon már az egymás feletti szinteken eltolva, változatosságot hoz. „Vonalkód-homlokzat” ahogy ezt gyakran mondják.

A dokumentált belső terek a református eszmeiség letisztult egyszerűségét tükrözik, de az egyes szinteket összekötő lépcsőház melletti galériák eltérő kontúrjai vibráló feszültséget hoznak a térbe.

A régi és az új találkozása mindig kihívás. A csatlakozás tisztán szerkesztett üvegfala erre jó megoldást nyújt, de az egyes épületszárnyak közötti átvezetéseket jól kezeli az antracit tetőfedés felső homlokzati szintekre történő lefordítása is.  

Az épület jelképe a tetőtéri kápolna bevilágítását is adó, a homlokzatban kialakított üveg kereszt, mely kívülről a homlokzat teljes magasságában végighúzódik, szárainak metszéspontjában a református jelképpel, a betlehemi csillaggal.

És amit csak a madár lát; a történeti szárnyak antracit színű bevonatos alumínium lemez fedésű tetői megtartották az eredeti formát, XXI. századi születésükre csak néhány tetősík ablakból lehet következtetni. A külvilággal való technikai kapcsolatot biztosító tetőgépészet minden eleme a lapostetős szárny fölé került. 

Az épületegyüttes a bonyolult rendeltetés összehangolásával, a régi és az új épületszárnyak egymás mellé rendezésével, a református hitvilágra jellemző egyszerűséggel, de a világosság felé történő megnyitásával, valamint az ehhez rendelt anyag- és színvilágával méltán nyerte el a bíráló bizottság elismerését.

 

Erdély Kapuja, Szentendre

Építészet: Bársony István
Munkatársak: Tóth Erika és Schreiber Gábor
Bádogos munkák: Bagyinka Árpád

A méltatást írta: Eltér István, a Budapesti Építész Kamara elnöke

A feladat a Szentendrei Skanzen új részének „Landmark” típusú fogadóépülete volt. Rendeltetése mozi, ami Erdély történetét mutatja be. 
Az építészeti mű formája szokatlan, meghökkentő és elgondolkoztató. Feltételezem, hogy ez volt a terveztetői és tervezői szándék egyaránt. 
A formák, az anyagok, a színek kontrasztja fokozza a megdöbbentő hatást. 
Ezt a házat sehol a városban nem tudom elképzelni. Akkor kezdtem megszeretni „sokadik átnézésre”, amikor már nem „házként” tekintettem rá, hanem inkább szoborként, vagy csupán műalkotásként. 
Mert akkor már a mű gondolata, értelme, eszmeisége és főleg ereje hatott rám. 
Mint egy csiszolt gránittömb sugallta az erőt, azt, hogy bármi is lesz, a kő marad… (Wass Albert)
Az anyagválasztás és a technikai megoldások pedig példaértékűek. 

 

Júlia családi ház, Diósd

Építészet: Bakos Bálint, Bakos Noémi, Molnár Máté

A méltatást írta: Erő Zoltán, Budapest főépítésze, okleveles építészmérnök, vezető tervező

A Diósdligeten felépített családi ház megmutatja számunkra, milyen lehet a 21.sz.-i klímatudatos épület esztétikája. Azt mindannyian tudjuk, hogy a klímaváltozás új építés technológiát, új épületszerkezeteket, új technológiák telepítését fogja igényelni – azonban általában ezeknek a megoldásoknak az esetleges, additív egymásmellé helyezését láthatjuk.

Júlia háza azonban nem ilyen. Ez a ház egy újfajta esztétikai sztenderdet fogalmaz meg: így néz ki a jó klímatudatos ház.

Úgy érezhetjük, hogy a különféle törekvések harmóniába kerültek, egy harmonikus építészeti kompozíciónak alárendelten. Faszerkezetű épületről van szó: a ház CLT technológiával épült. (Fel kell készülnünk a faépítészet újraéretlmezésére, a amennyiben az a karbonlábnyom csökkentésével valósul meg.) A falak és a nyílások aránya az épületfizikai logikának megfelel – de építészeti arányokat is megfogalmaz. A tetőre helyezett napelem nem csupán szükséges gépészeti adalék, hanem ugyancsak a kompozíció része. Külön figyelmet érdemel a fémlemezfedések és a homlokzati faburkolatok harmonikus aránya

A zsűri a munkát a fenti erények felmutatásáért II. helyezett díjazásra érdemesnek találta. 

 

Oktatási, továbbképzési helyszín és konferenciaközpont, Balatonakarattya

Építészet: Vesztergom Ádám, Vadász Tamás, Zsarnóczay Péter

A méltatást írta: Prof. Dr. Kiss Gyula, YBL-díjas okleveles építészmérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, szakfejlesztési igazgató, építész szakfelelős (Óbudai Egyetem, Ybl Miklós Építéstudományi Kar), a Budapesti Építész Kamara elnökségi tagja 

Egy megfejtésre méltó épület. 
Miért kezdtem ezzel?
Bevallom a közreadott fotókat nézve elsőre nem állt össze az együttes térbeli elhelyezkedése. Láttunk egy roppant izgalmas és önmagában még könnyen megérthető köralakú-tetejű fejépületet. Egyből megragadott a hatalmas kiülésű alátámasztás mentes tető konzolossága. Éreztem az erős tervezői szándékot és rögtön sejtettem a vélhetően sok mérnöknapot mely bele lett invesztálva mindennek a korrekt létrehozásába.
Aztán márt vált is kép és elegáns de ki tudja elsőre honnan érkező közlekedő rendszerek ragadták meg figyelmemet, melyek egy furcsa, belül lyukas központinak tűnő tömegbe érkeznek, avagy ha tetszik innen indulnak tova. 
Na meg egy kerti pavilon, szintén a kör-kőrösség rendjében szerkesztve.
Persze egy drónkép rögtön megfejtette volna a telepítést, de talán így volt jobb: ha már nem személyesen jártam be a helyszínt.
Aztán áttekintve a terveket minden eddigi érzésem-megérzésem legalább is ami a mérnöki-tervezői invesztáció mértékére vonatkozott beigazolódott: komoly irodák, ismert/elismert tervezők teamjei dolgoztak együtt ezen a professzionális terven.
A korcolt lemezfedés határait feszegető gondos tervezés a képek alapján gondos kivitelezéssel is párosul, (reméljük a láthatatlan helyeken is: mint a rejtett ereszek, a kvázi belső vízelvezetéseknél és a dilatációk kialakításának szakmai fogásaival egyetemben.)
Én úgy vélem, hogy ez a mindannyiunk számára kedves és fontos helyen a BALATON PARTJÁN létrehozott projekt egy boldog munka volt, melynél valóban egy szerelemgyerek született.
Értsd ez alatt: az olyan jól sikerült gyerek!
Remélem sikerült megfejtenem az épületet.
Gratulálok az alkotóknak!

Díjazottak építészhallgatói kategóriában

 

Megosztott I. díjat kapott Kustor Karolina, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója a pécsi Könyöklő közösségi alkotóház terveiért.

A méltatást írta: Prof. Dr. Kiss Gyula, YBL-díjas okleveles építészmérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, szakfejlesztési igazgató, építész szakfelelős (Óbudai Egyetem, Ybl Miklós Építéstudományi Kar), a Budapesti Építész Kamara elnökségi tagja 

Tetszik ez a terv, tetszik mert egyenletes.
Olyan, mint egy jó rajzoló rajza: Mit értek ez alatt?
Még kedves rajztanárom Máriási Iván festőművész mondta: a rajzot egyenletesen kell fejleszteni, hogy bármikor abbahagyjuk kiegyensúlyozott összképet adjon.
Ezen egyenletesség van jelen Karolina tervében.
Nagyon sokat segít a terve megértésében és helyes megítélésében az az 5 tabló melyből megismerjük az alkotó folyamatot, a témaválasztástól (ami egyben a helyszín kiválasztása is) a környezet bemutatásán keresztül a tervezett telepítés megértéséig. 
Nagyon kell ez, hiszen különben az íves tömeg nem lenne olyan magától értetődő, na meg az sem, hogy miért is az utca felé van egy alárendeltebb homlokzata.
A több és igen tetszetős látványon bemutatott kialakítás ugyanis az íves épület domború udvari homlokzata. A markáns szemöldök-sáv után felugró tető (a félnyereg függőleges része) fémburkolatával impozáns képet ad a belső életét élő udvar felé.
A telepítés másik eleme, az egyenes tömeg viszont már a hátsó kis utca felé teszi mindezt, igaz szerényebb magassági kiemeléssel és amúgy is az utcavonalról jelentősen visszahúzva.
Finomak ezek a telepítési, homlokzatképzési, ritmus és anyaghasználatbeli döntések.
Nyilván nem egy szerkezeti kiviteli tervet látunk a metszeteken, de a fémfedés vonatkozásában nagyon is jeleskedik a terv. 
Ami külön öröm annak vizualizációjában (mármint a fémlemez burkolatnak) is hozza az elvárt minőséget.
Egyenletes, kellemes és profi munka egy hallgatótól.
Gratulálok!

 

Megosztott I.díjat ítélt a zsűri Krusinszky Kittinek, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatójának, a százhalombattai Micélium tudásközpont Téglagyári-völgyben című tervéért.

Témavezető: Marián Balázs DLA
Konzulens: Haba Péter, Vass-Eysen Áron

A méltatást írta: Eltér István, a Budapesti Építész Kamara elnöke  

A helyszín Százhalombatta Téglagyári-völgyben egy modernkori elhagyott téglagyár romjai. A közvetlen Duna-parti terület több mint három hektáros. A környezet zöldje tágas, vonzó hely. 
A téma érdekes, izgalmas egyben nehéz feladat, különösen egy diplomázó számára. Sokan belevágtak már ebbe a témába, váltakozó sikerrel. 
Kísérleti gyártmány a gombafonál alkotta „MICÉLIUM BIOKOMPOZIT”, amelynek kutatási és előállítási helyigénye kitölti a teljes földszinti tömböt. A felső szinten privát, félprivát és publikus funkciók vannak. 
A tervezés alapkiindulása figyelemreméltó: az épületmaradványból minél többet megtartani egy kísérleti műhely számára, amely még további funkciókkal egészül ki, mint iroda, labor, kollégium, illetve a gombatermelés helye. 
A tervet a megtartás szándéka, a tiszta alaprajzi szerkesztés, a régi és új anyagok helyes aránya és a kiváló színválasztás jellemzi. A PREFALZ rendszer választása minden tekintetben telitalálat, mert a már-már széteső múltat rendszerbefűzi, egységbe szervezi domináns új elemként, mégis mindezt alázattal teszi. A terv mellékletei a szép munkamodellek, amelyek bizonyára sokat segítettek a terv továbbfejlesztéséhez. 
A terv jó javaslatot ad a régészeti és egyéb külső szabad területek felhasználására, a teljes tömb revitalizációjára. 
Kiváló munka, gratulálok a tervezőnek!   

 

Innovációs különdíjban részesült a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója, Csekei Fruzsina Rita a tatai Madárvárta - Látogató- és kutatóközpont terveiért.

A méltatást írta: Nemere Judit, okleveles építőmérnök, a PREFA Hungária Kft. ügyvezető igazgatója

A tatai madárvárta pályázati anyagának megpillantásakor az első gondolatom az volt: Hogy illeszkedik ebbe a környezetbe az alumínium. Gondolatban végigfutottam a termékválasztékunkat, és a kíváncsiság, valamint a szkepticizmus elegyétől kísérve nyitottam meg a fájlokat. 
Az alaprajzi elrendezés egy funkcionális, szellős elrendezésű épületegyüttest ábrázol, melyeket egy fedett rész foglal egységgé. A homlokzatokat, a fedés látványképét, és a metszeteket, valamint az aprólékos munkával kidolgozott csomópontokat megpillantva megálltam, és elgondolkoztam azon, hogy egy egyetemi hallgató, aki eddig még nem járt a PREFA központjában, hogyan érezhet rá ilyen pontossággal az innováció lényegére, és arra a munkafolyamatra, ami a cégünk innovációs osztályát jellemzi, ahol építészek, bádogosok és gyártástechnológusok fejlesztik a jövő termékeit. 
A pályázó a munkája során ugyanezt az elvet követte, és az általa elképzelt formavilághoz alakította a már meglévő termékeinket, és a munkafolyamathoz Takács Tibor bádogosmester kollégánkat hívta segítségül. Így egy megvalósítható, vízzáró, madarakra asszociáló, és ezzel a tájjal tökéletes összhangot képező épületet sikerült terveznie. 
A zsűrit egyöntetűen lenyűgözte az elkészült terv, az aprólékos munka, az innovatív gondolkodásmód, és a belefektetett energia, a pályázatot innovációs díjjal jutalmazta. 
Szeretnék a pályázónak, és az őt felkészítő, támogató szakembereknek is szívből gratulálni! Ez a fajta tervezés, és építészeti gondolkodásmód viszi előre a szakmánkat.

A zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta az alábbi alkotásokat:

 

Zeneház, Debrecen

Nagy Róbert

A méltatást írta: Horváth Sándor, Széchenyi-díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége alapító tagja, elnökhelyettese és Örökös Elnöke, a zsűri elnöke 

Az épület tömegalakítása, homlokzatképzése, a tömör mezők és a lyukarchitektúrás felületek, a nyílások elrendezése az egyes homlokzatokon jó tömeg- és felületformáló érzékről tanúskodik. A korcolt homlokzatburkolat anyaghasználata és látványa az épület reprezentációs céljának is megfelel. A derékszögű korcok különösen súrolt fényben izgalmas fény-árnyék viszonyokat eredményeznek, amit jól mutat a látványkép is. Ugyanakkor kritika illeti a távlati képeken az épület környezettől való elszakítása. További homlokzati grafikai lehetőség lett volna az egyes lemezsávok hossztoldásaival való grafikai játék. 

 

Vásárcsarnok és piactér, Nagyatád

Varga Dániel

A méltatást írta: Horváth Sándor, Széchenyi-díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége alapító tagja, elnökhelyettese és Örökös Elnöke, a zsűri elnöke 

A vásárcsarnok épületének terve nagyon tiszta szerkezetmegoldással és egyszerű anyaghasználattal, egyszerű felületképzéssel valósult meg. Filigrán, vékony szerkezetek adják a megjelenést és ehhez a bevilágítást a nagy üvegfelületek biztosítják. A zsűri hiányolta az épület gerinc-menti átszellőztetését, mely a vásárcsarnokok hűtése szempontjából lényeges. A bazilikális kialakítással e kérdéskört a történeti korú budapesti vásárcsarnokok is sikeresen kezelték. Az épület egyszerű formálása, alaprajzi rendezettsége, és tiszta anyaghasználata alapján a Bíráló Bizottság a pályamunkát elismerő oklevélre érdemesnek ítélte. 

 

24 lakásos CLT társasház, Budatétény

Kiss Márton

A méltatást írta: Horváth Sándor, Széchenyi-díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége alapító tagja, elnökhelyettese és Örökös Elnöke, a zsűri elnöke

Az épület tömegalakítása, homlokzatképzése, a tömör mezők és a lyukarchitektúrás felületek, a nyílások elrendezése az egyes homlokzatokon jó tömeg- és felületformáló érzékről tanúskodik. A korcolt homlokzatburkolat anyaghasználata és látványa az épület reprezentációs céljának is megfelel. A derékszögű korcok különösen súrolt fényben izgalmas fény-árnyék viszonyokat eredményeznek, amit jól mutat a látványkép is. Ugyanakkor kritika illeti a távlati képeken az épület környezettől való elszakítása. További homlokzati grafikai lehetőség lett volna az egyes lemezsávok hossztoldásaival való grafikai játék.

A díjazott pályaművek alkotói hagyományosan meghívást kapnak a PREFA  szakmai kirándulására, amelyen az osztrák gyártóközpontban tett látogatáson túl jelentős, PREFA alumínium felhasználásával megvalósult épületeket is megtekintenek a résztvevő szakemberek. A kirándulást 2024 tavaszára tervezi a kiíró PREFA Hungária Kft, és amelyre az eseményen a cég ügyvezető igazgatója ezúttal minden pályázót meginvitált.

 

Nézze meg a 2021-2022. évi pályázat díjátadójáról készült összefoglaló filmünket!

„Fémlemezfedések az építészetben” – a PREFA 2020. és 2021. évi építész és építészhallgatói pályázatainak eredményeiről bővebben ide kattintva olvashat:
https://www.prefapalyazat.hu/hirek-cikkek/femlemezfedesek-az-epiteszetbe...